Frank Herbert szavaival élve: „Igazi befejezés nincsen. Csak valahol abbahagyod a történetet.“
Mintha az ő csókja képes lett volna begyógyítani a szívemen ejtett sebeket.
halkan felnevetett és végigsimított egyik kezével a hátamon, több millió pillangónak utat engedve a hasamban ezzel az egy mozdulatával.
Néha két embernek el kell válnia ahhoz, hogy felismerjék, mekkora szükségük van egymásra.
Ha a mosolyt hallani lehetne, az övé egy szerelmes dal volna.
Rájöttem, hogy mindegy, hogy hány újévi fogadalmat teszek, vagy kit csókolok meg Szilveszter éjszaka… Mindig Ő lesz az egyetlen, aki a gondolataimba égette magát, egy életre szóló helyet kivívva ezzel magának a szívemben.
Még hajnali háromkor is, félálomban, képes volt érzelmek ezreit elindítani bennem.
Azt mondtad, olyan vagy, mint a kábítószer. Csak azt nem tetted hozzá, hogy a legaddiktívabb fajtából.
Mert végülis minden zenében kell lennie egy bizonyos sornak…
Amikor letüdőzöd a boldogságot,aztán egyszer csak jön a városi szmog, és tönkreteszi az egészen addig tökéletes összképet… Na, az kegyetlen tud lenni.