ritafox:
hülye haj
én sose tudom egyértelműen megállapítani, hogy a belógó végtagok kihez és milyen pozícióban tartoznak...
ka-steve:
campesino:
szopjatoklemind:
Már megint kifelé mást mondunk. És már megint azt hisszük, hogy minden szart beszopnak az Édentől nyugatra is.
azonnal ment kétperces a kettősbeszédről
!
Kik azok a maffiajogászok, akik ezeket az egyhétalattátbasszukaközlönyig "törvényeket" szövegezik? Gondolom, nem merik őket berakni az államigazgatásba, mert annyira titkos, 5 év múlva meg majd azzal védekeznek, hogy írói munkásságuk része volt.
Újságíró: Mi a véleménye Fidesz-KDNP eddigi kormányzásáról?
Politikus: Vannak érdekes dolgok, de összességében sikeres.
Újságíró: Miért gondolja így?
P: Maga kérdezte, nekem ez a véleményem. Vannak, akik ehhez nálam jobban értenek, kérdezze meg őket!
Ú: Mit gondol x intézkedésről?
P: Üdvözlendő, bár tény, hogy lehetett volna szebben csinálni.
Ú: Két frakciótársa is a törvény ellen szavazott.
P: Nem vetem a szemükre.
Ú: Tehát ön is ellenzi az intézkedést?
P: Ez így sarkos. Nem ellenzem, hiszen megszavaztam, de nem tartom jónak. De nem baj, mert írunk majd hozzá atomjó végrehajtási rendeleteket.
Ú: És mit gondol Y kinevezéséről?
P: Nem én neveztem ki, de szerintem jó szakember.
Ú: De hiszen még a nyolc általánosa sincs meg!
P: Nem én neveztem ki, de ha találkozom vele, majd rászólok.
Ú: Sokak szerint Z a legvállalhatatlanabb figura az ön pártjában.
P: Na ebben viszont nagyon igaza van, ő egy orbitális seggarc, bár nem nagyon ismerem, és nem is én neveztem ki.
...
Ezzel az egész (talán indokolatlanul hosszú) példával csak azt akartam bemutatni, hogy mennyire fegyelmezetten viszik ezt a vonalat a kormánypárti politikusok. A dolgok, amikről a véleményüket kérdezik, kb. 60%-ában részlegesen igazat adnak a kormányellenes álláspontnak, és azzal zárják le, hogy "de ez nem az én asztalom". A maradék 40%-ban konfrontálódnak ugyan, de a végén így az jön le, hogy végül is nem is akkora szarházi ez az X. Y., mert ő látja, hogy Y. Y. meg Y. X. mennyire hülye, és a z intézkedés is vállalhatatlan. Jó jó, támogatja X. X. kinevezését, de annyi baj legyen! Valahol Szíjjártó Péter lakásán biztos meg is van ez a mátrix, hogy a nagyágyúk közül ki kit támogat és ki kit nem. Lázár János csak felhívja, hogy "Szevasz Petikém, holnap megyek interjút adni, nézd már meg nekem kérlek, hogy a Pokornit bírom és a Kövér Lacit nem vagy fordítva", erre ő "Mindjárt kikeresem Jani, tartsd egy kicsit ... faszért nem vagytok képesek megjegyezni ... meg is van! Szóval Pokornit igen, a Lacit nem kifejezetten. Nehogy elbaszd, mert a Lacit már támogatják ketten, a Zolinak viszont te leszel az első".
...
Ezzel a stratégiával csak egyetlen egy ember marad, akit egy interjú során ténylegesen falhoz lehetne állítani, és az Orbán Viktor. Ő viszont nem olyan hülye, hogy egy ilyenbe belemenjen.
szarazeletsanyikam:
sporttars:
szazsoketharmadaharomharmadert:
nem elég píszí???
szerintem meg: végre valaki megmondta a valóságot
Nem, szó nincs arról, hogy “megmondta a valóságot”, Szazsókám, a valóságot senki nem mondja meg, mert mindenkinek más a valóság. Ettől függetlenül Kocsis továbbra is egy szimpatikus művész és ebben az interjúban is megmaradt egy könnyed, intelligens embernek, akinek az a véleménye, ami.
A cikk címéről, illetve az abban idézett mondatról viszont eszembe jut a régi történet, ha jól rémlik Hruscsovról meg a vele párhuzamos amerikai elnökről szól, akik így beszélgetnek: Hruscsov: Maguk azt állítják, hogy mi antiszemiták vagyunk, hát elárulom, pontosan nyolc zsidó van a pártközpontban! Maguknál hány zsidó van a kongresszusban?! Amerikai elnök: Őszintén? Fogalmam sincs.
hatja. persze a vicc ugye kibaszott nagy hazugsag, Amerikaban ez nem titok. Plusz azert ne tevedjunk el, valosag az egy van. az h valaki igyvagy ugy latja a valosagot az mas kerdes. de valosag az azert van.
Sokatmondó, hogy egy intézmény a tagjaiban sem bízik: Aki a zenekar valamelyik tagját kérdezné az otthoni hangulatról, ezt a választ kapja a menedzsmenttől: „A muzsikusoknak mint a Nemzeti Filharmonikusok tagjainak nem tartozik illetékességi körükbe a válaszadás.” Van egy érzésem, hogy ettől függetlenül a brácsás akkor is kussolt volna, mert kis hazánkban most ilyen állami alkalmazottnak lenni.
„Gyurcsány Ferenc teljesen lemásolja Orbán Viktort” – mondta lapunknak Münnich Iván agressziókutató-pszichológus, annak kapcsán, hogy a bukott szocialista kormányfő számos vonatkozásban utánozni látszik Orbán Viktort. Ismeretes, hogy mostanság Gyurcsány Orbán „őszödi” jellegű „lelepleződéséről” ír, ahogyan az is feltűnő: ugyanolyan típusú kisbusszal kezdte az országot járni, mint a jelenlegi kormányfő. Tudvalevő, hogy Gyurcsány a polgári piknikek helyszínén, Kötcsén vett magának nyaralót, az pedig egyértelmű: az egykori szocialista vezér a baloldalon a Fideszhez hasonló gyűjtőpártot kíván szervezni. Lapunk felvetésére, hogy mindez a véletlen műve-e, Münnich Iván úgy reagált: Gyurcsány Ferenc kétségbeesett ember, aki tájékozódik, és próbál mintákat találni. És annál talál, aki nála tehetségesebb, aki sokkal többet tud az életről, Gyurcsány ezt a tehetséget pedig irigyli – hangsúlyozta a szakember. Münnich úgy véli, Gyurcsány Ferenc bizonytalan személyiség, aki keresi a támpontokat, ide-oda kapkod, miközben mindenáron sikerorientált. Ám céljait azzal a technikával vélhetőleg nem éri el, hogy leutánoz másokat, az ilyesmi ugyanis nem szokott sikeres lenni – jegyezte meg az agressziókutató-pszichológus.
Münnich Iván pszichológus kifejti, miért majmolja egykori riválisát a bukott miniszterelnök (via markoferko)
ivan kotreblog
Ez az ember ügyészségi szakértő akar lenni a Gyurcsány elleni perben.
egy katonai hatalomátvétel romulusszal elég vicces fordulat lenne
A unique intelligence....
Harcosok Klubja before it was cool!
"Súlyos gazdasági válság sújtja Magyarországot, a rendszer megroggyant, az állampárt támogatottsága bezuhant, a rezsim vezetőjének pedig a Kerepesi út és a Hungária körút kereszteződésénél egy stadionba kellett összegyűjtenie leglojálisabb híveit, akik előtt az önbizalom visszanyeréséről és harcról beszélt, valamint burkoltan erőszakkal fenyegette meg az ellenzéket... Hiszen ha a rezsim elbukik, káosz, anarchia és terror következik. Ezt azonban meg lehet előzni: a hatalom megtartása érdekében ehhez új módszerekre van szükség, hatékonyabban kell eljutni az emberekhez.
Íme, a legemlékezetesebb részek Grósz Károly pártfőtitkár 1988. november 29-én az MSZMP aktívaértekezletén elmondott beszédéből – osszátok meg, mivel fura módon ez a közel 40 évvel ezelőtti ikonikus esemény és beszéd hirtelen ismét aktuális lett!" - via Panyi Szabolcs