Végre Rájöttem Arra, Hogy Nem Muszáj Megfelelnem Neked. Nem Nekem Kell Küzdenem érted, Hanem Fordítva.

nem tudom hogy komolyan gondolod-e...hogy hogyan bízzak újra bennünk...nem tudom hogy szeretsz-e...vagy csak mert nincs más...nem tudom igazán csókolsz-e...vagy ölelsz...nem tudom hogy érzelemmel tettél mindent aznap este...nem tudom hogy mit higyjek...nem tudom hogy hazudsz-e nem tudom hogy azok a mosolyok igazak-e nem tudom hogy ahogy rám nézel őszinte vagy sem...nem tudom...tenned kell hogy újra bízzak benned és nem tudom hogy eléggé akarod-e...nem tudom hogy tényleg őszintén mondod hogy “neharagudj”,”szeretlek”...nem tudom hogy mit érezzek...

“És nekem kibaszottul tetszik, de nem mondhatom, mert csak barátok vagyunk😭”

—

Ha te nem vagy képes (őszintén) válaszolni a kérdéseimre

majd válaszolok én magamnak...:)

Talán beleestem a csapdádba, de már mászok

kifelé, és te ezt észre sem veszed.

Majd rájössz,

ha már messze járok

és késő lesz.

“Fáradt vagy. Minden reggel felkelsz és minden reggel nekivágsz. Nem beszélsz a belső harcodról. Csendben, magadban vívod. Ennél magányosabb érzés talán nincs is a világon. Gyógyulni próbálsz egy olyan dologból, amiből nem tudod hogyan kell.”

megvan az a nyomó érzés a mellkasodban?

mikor nem kapsz levegőt?

nem sírsz, csak akkora fájdalom megy keresztül a testedben

hogy úgy érzed megszakadsz?

hogy érzed ahogy összeroskadsz?

és mindeközben csak bámulsz üveges szemekkel magad elé

mély levegőt veszel

és azon gondolkozol

hogy most mi a fasz lesz

-T.E.

Te vagy a jég a whiskeymben, a mentol a cigimben, a tejszínhab a gofrimon és a sajt a lángosomon.

Nélküled is jó, de azért veled az igazi.

Két pillanat

Tekintet találkozik. Hang elcsuklik. Gyomor összeugrik. Térd megremeg. Tenyér izzad. Tekintet félre. Torok köszörül. Nagy levegő. Lépés jobbra. Majd balra. Tenyerek össze. Tekintet vissza. Csak óvatosan. Szájak mosolyra. Szem csillog. Szív hevesen. Tenyerem tenyereden.

Idő megáll. Bárcsak örökre. Két pillanat. Az élet.

Talán az volt a probléma, hogy sosem láttál így, a ragyogó napfényben állni, arccal a Nap felé, hagyva, hogy a hajamat is arany fényre fesse, ahogy összeborzolja a szél.

Sosem láttál a kedvenc zenémre tombolni és egy liter fagyit megenni.

Sosem láttad, ahogy csapkodok a kezemmel ha valami olyanról beszélek, amit megszállottan imádok.

Sosem láttad, milyen boldog vagyok.

Hogy milyen boldog tudok lenni.

Te szomorúnak láttál és sötétnek, hidegnek.

Tudom, hogy azt hitted, ez az ami megfogott, a vörös és a fekete keveréke, ahogy csatát vívnak a viharfelhők a fejem felett, hiszen ősz volt akkor is.

Talán bántotta volna a szemed a fény, nem is akartál többnek látni egy árnyéknál.

De én vagyok a tavaszi nevetés, ahogy újra virágba borulnak a fák.

A kisgyerek a buborékfújóval.

A szél, ami az arcodba fújja a virágok illatát.

Én vagyok a boldogság és az újra kezdődő élet, bármilyen hideg volt is a tél.

Lily Midwinter - Ezt még elmondanám

Eljon az ido amikor megerted…

- nem a film szamit amit neztetek

Hanem hogy kozosen “aludtatok be rajta”

- nem a zene szovege.

Hanem mit ereztel mikor egy headseten kozosen hallgattatok.

- nem az szamit utalod-e a teat.

Hanem hogy mikor beteg voltal o fozott neked

- nem a szeme szine…

Hanem ahogy rad nezett vele

- Nem a vegzettsege

Hanem az erettsege

- Nem a meretei

Hanem hogy mekkora a szive

- Nem a helyek ahol jartatok

Hanem hogy ertelmet adott azoknak a helyeknek

- Nem amiket mondd

Hanem ahogyan kimondja

- Nem az szamit hanyan basztak fel az nap

Hanem hogy egyetlen szava megnyugtatott..

- Nem te szamitasz vagy o

Hanem Ti..

Egyedul csak ti szamitotok es amit egyutt ateltetek. Ha ezt kepes vagy megerteni… Na akkor leszel igazan boldog !:)