Tarjányi Péter

Minden amit mondok célzás, de nincs szükség arra, hogy ha valaki elolvassa, magára vegye. Nem azért írom ki, hogy utalgassak, hanem hogy a lelkemnek könnyebb legyen. Elvégre ezért van a Tumblr...

“Olyan távol voltunk a nemtől, de nem elég közel az igenhez. Így lett végül belőlünk egy biztos talán.”

— Alexander Levin

Fájó dolog, mikor alakul az életed, majd történik egy rossz dolog. Nagyjából összeszeded magad, majd bumm. Megint minden romokban. És ez így ismétlődik újra és újra, csak egyre gyakrabban.

Majd már csak azt veszed észre, hogy összegubózva ülsz az ágyadon, alig kapsz levegőt a sírástól, egy falat nem ment le a torkodon napok óta, alig bírsz koncentrálni, álmodban mindig visszatér, hogy hogyan is dőlt össze körülötted a világ, és már stresszelsz is, nem is keveset, mégsem tudsz semmit se tenni. Mert hiába a te életed, nincs annyi hatalmad, hogy bármit is helyrehozz. Mert nem tudsz mások helyett dönteni, mások helyett cselekedni, így csak vársz. Hogy mire? Ki tudja. Talán arra, hogy jobb legyen. Talán arra, hogy vége legyen. Talán pedig arra, hogy eljuss arra a pontra, ahol már nem érdekel semmi, csak az életed tudd tovább folytatni.

“Learn to say ‘no’ without explaining yourself.”

— Unknown

Mennyivel könnyebb lenne kertelés nélkül beszélgetni egymással. Nem ködösíteni, ha mondani vagy tenni akarsz valamit. Nem hablatyolni össze-vissza mikor vallani kell. Csak kimondani a dolgokat úgy ahogy vannak. "Szeretlek", "Tetszel", "Jól áll neked ez a ruha", "Ez nem a te színed", ... , "Megcsaltalak", "Már nem érzem ugyanazt és nem hiszem hogy ez változna" stb.

Mennyivel sokkal egyszerűbb és könnyebb lenne az élet, ha őszinték lennénk és nem fecsérelnénk a kelleténél tovább egymás idejét...

Spirited Away (2001) dir. Hayao Miyazaki

Anatómia óra

A fehér falat bámulom és halkan dobogom a másodperceket a padon. Kattog a falióra, a tanár megint túl hangosan beszél és mindenki világfájdalmas, unott arccal ül. Én is épp hogy csak elkapok egy-egy szót és mondatot, de a gondolataim határozottan másfelé járnak. 

“Hét évente az emberi szervezet összes sejtje megújul.” - ütötte meg a dobhártyám, az elsőre számomra jelentéktelennek tűnő kijelentés. 

Aztán eszembe jutottál.

Attól a pillanattól kezdve az óra nem kattant többé, vagyis nem hallottam, mert a fejemet kitöltötte egy hang, amely akaratlanul is rólad mesélt. És már nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy ez azt jelenti;

Egy nap majd lesz egy testem, amit sosem érintettél.

-  Alexander Levin

Tehát hogy,

-Bevetted a ginkgo biloba tabit?

-Nem..

-Miért nem?

-Elfelejtettem..

Ez gáz

Ez az az otthon amit magamnak építettem

Egy otthon amit elköltöztethetek

Ahol a múlt nem ragadt be egy poros lépcsőházba

Ahol mégis lepattogtatta a festéket a korlátról az idő suhanó keze

Ahová hazafelé menet nem futok át az országúton

Majd gondolom meg magam a közepén

Mint fényszórók fényétől megzavarodott őzek

Mérsékelt szuicid gondolatokkal

Ez az otthon lágy és puha

Egy hely ahol sosem járok lábujjhegyen

Ahová az ünnepekre sem látogat haza a bánat

Itt nem látom magam az arcokban

Az arcok mégis látnak engem

Nem kényszerülök a homicid hajlamomat gondosan összehajtogatni

Álomra hajtani a fejem egy könnytócsában

Többé nem húzom végig az öklöm a falon

Az orrom az ingujjamon

Miután megmártottam a szerelemben

Már majdnem ember vagyok

Elmondanám neked

Táncolok a dalokra

Amikre régen sírtam

De nem laksz itt

Alexander Levin