Sajat - Blog Posts

Amugy neha tudom magamrol, hogy fine vagyok as fuck

Bevettelek mint egy gyógyszert, mint egy szem kémiai anyagokkal dúsított keserédes ízrobbanást. Lehet előtte meg kellett volna kérdeznem a kezelőorvosom vagy a gyógyszerészem, mert a mellékhatás amit kiváltottál még most is érződik. Egy érzelmi élőhalott lettem a szenvedély peremén.

"Egyszer azt mondta valaki: hagyd a gecibe, engedd hogy magaddal vigyen."

A te valóságod, az én halálom, a te szerelmed az én mérgem, a te csókod az én ópiátom, és a tested érintése számomra, minden öröm legfájdalmasabb gyönyöre.

"Két napja nem beszéltünk, hát elmentem hozzá. Ő csendben ajtót nyitott, hosszan vizsgálta az arcomat, elmélyült a szemeimben, majd pár perc közénk ült zavart némaság után megfogta a kezem, behúzott a szobájába és esélyt sem adott, hogy bármit is mondhassak... Az arcomra ült."

Ritka boldogság:

Cseresznyeszín reggelünk

Csókokban fürdik

Szerettem. Lehet nem jól, vagy éppen ügyetlenül, de szerettem. Aztán ezt is sikerült elbasznom. Köszönöm a figyelmet.

Vannak pillanatok, amikor a szerelem csatát veszít a komplexusaiddal szemben, te pedig elveszíted azt, aki az életénél is jobban szeretett téged...

tévedtem

nem magamat imádtam,

hanem tévesen

azt az embert,

akinek téged hittelek.

kényelmes volt

azt gondolnom, hogy

a hibáid valójában erények,

s ezzel megsemmisíteni

az önbecsülésem

utolsó szilánkjait is...

Nem kértem, de te lehajoltál értem, magadhoz emeltél, s most hogy mennék, önző vagyok és lelketlen... Ne csináld ezt velem, sosem kértelek semmire, így nem is tartozom semmivel...

Én mindig elvesztettem őt, ám ő mindig rám talált. Aztán egy nap ő vesztett el engem, s én azóta sem találom a visszavezető utat hozzá...

végleg elvesztem benned, mialatt a te és én, mi lettünk

Az én félelmeim a te gyengeségeidből fakadtak...

Jobb neked, ha elmennél

A helyedben én is ezt tenném

Az eső illata

meg ahogy kopog a tetőablakon

A napfény a bőrömön

A természet él

és én ebből semmit sem érzékelek

Csak azt, hogy átázik a cipőm,

Ahogy az avarban lépkedek

Csak azt, hogy hamar sötét van

És hideg

a szobámban van egy üres hely

kiadó, de csak neked

És próbáltam elrejteni a fájdalmat,

De azzal újabb fájdalmat okoztam magamnak

Talán nem kellene hagynom, hogy

A szenvedésem

Határozzon meg

szeretni téged,

egy újabb tortúra

figyelni folyton,

mikor hagysz el.

kergetni megint,

egy boldog befejezést.

Fojtogató jelenlét

Mint a túladagolt boldogságcsillapító

Végzetesen kering bennem

Körülöttem

elveszve az egyértelműben a szavak értelmében táncola nyelvemen Egyetértünk?

Kajtasd csak, ami fog még.

Csak végre légy boldog, oké?

Merengek

Milyen más a világ

Idefennt

Ugye, milyen könnyű elhinni, hogy a világod törhetetlen?

A filmnek itt végeszakad

Nincsen katarzis

Az üreges fa könnyen hasad

Főleg, ha az hagyja is

Az ablak előtt álldogál

Tekintget kifelé

Lehunyja két szemét

És keservesen sírdogál

Vöröslő ég alatt

Egy áprilisi hajnalon

Egy rejtett élet minden szava

Zuhan ki az ablakon

Érkezhetne már egy szikrányi béke.

Még nincs vége,

NiNincs vége.

Angyalok ringatják a lelkem,

Egyre feljebb az ünnepélyes mennybe.

Összehúzom a kabátom.

Meghitt csodálattal bámulom.

Az egész lét lassan megváltozik,

Pirosban, aranyban villódzik,

És bár alig állok a hidegben,

Csendesség lopódzik a szívembe.

Szelíden kavargó hópelyhek,

Révetegen nézegetem,

Az aranyszalaggal átkötött világot.

Csak egyetlen dolgot kívánok.

Behunyt szemmel énekelek.

És újjászületek

Az örökzöld fényekben.

Az ablak még mindig kitárva

A látkép más, az érzés régi

De a szél már csak

A kinti fákat tépi

Lehet, hogy egy nap majd nyílik ott virág

ahol most tombol az okozott kár

Még mindig túl sokszor kapom magam azon

Hogy újra végigtáncolok minden szavadon

És bárcsak el tudnék szakadni

De engem nem lehet megmenteni