Annyira, De Annyira Vagdosni Akarom Magam..

A Hold porából alkottalak

Mostmár kosz vagy, semmi más

Mégis mindig úgy hordozlak

Mint akin csillog a napsugár

Már nem érdekel, hogy jól leszek- e

Magamról rég lemondtam

Fáradt szemeiben még ég a remény

Rá kell már jöjjek,

Hogy leöntöm arannyal,

Még nem lesz drága

Sajnálom, hogy így lett vége

Átszöktem egy másik világba

Ahol már senki sem bánthat

A sötétben állva józanodok

Túl későn vettem észre a vihart

A taxira várok és fulladozok

Ez menthetetlen- súgja az utcai zaj

Gyerekként mindig a fényre vágytál

Most meg már semmit sem látsz

Mindig félsz, minden körtől

Magadat kell legyőznöd egyre csak többször

Nem felejtem el azt a szomorú szemet,

ami azt kérdezte,hova ment az eszed?

Ha meghalnék,

legalább már nem bántanám azokat,

akiket szeretek