Ismerős?
Fekszel az ágyadban, és csak gondolkozol. Az életeden, a jövődön, mindenen jár az eszed, de nem jut eszedbe semmi, ami változtatna a jelenlegi helyzeteden. A könnyeid megállás nélkül folynak, bár egy hang sem jön ki a torkodon, nehogy felébressz bárkit is. Azt hiszem, minden gond közül ez a legnehezebb: a csend. Leül a sarokba, és mintha csak természetes lenne, bámul rád. Néha-néha hozzá szól a magány, de egy rovar zizegésével meghal a szó, majd újra semmi. Minden rezdülés után növekszik. Először csak a szobád sarkát lepi el, majd a falakat, kitakarja az ablakot, és megpihen melletted. Végigsimít a hajadon, majd a könnytől nedves arcodon, szárazzá törölve azt. Megnyugtat, de egyben felzaklat. A szobában egyedül a gondolataid üvöltenek, de a hely mégis hangtalanul kong. A sötétséget néha átszeli egy autó lámpájának fénye, de amilyen gyorsan jön, olyan hamar el is megy. És újra egyedül maradsz.
Te, a csend és a magány.
Mondd, most már ismerős?
Anatómia óra
A fehér falat bámulom és halkan dobogom a másodperceket a padon. Kattog a falióra, a tanár megint túl hangosan beszél és mindenki világfájdalmas, unott arccal ül. Én is épp hogy csak elkapok egy-egy szót és mondatot, de a gondolataim határozottan másfelé járnak.
“Hét évente az emberi szervezet összes sejtje megújul.” - ütötte meg a dobhártyám, az elsőre számomra jelentéktelennek tűnő kijelentés.
Aztán eszembe jutottál.
Attól a pillanattól kezdve az óra nem kattant többé, vagyis nem hallottam, mert a fejemet kitöltötte egy hang, amely akaratlanul is rólad mesélt. És már nem tudtam másra gondolni csak arra, hogy ez azt jelenti;
Egy nap majd lesz egy testem, amit sosem érintettél.
- Alexander Levin
Mert aki nem szeret hazamenni, az mindenhol otthon érzi magát csak ott nem ahol igazából kéne.
Úgy döntöttem újra megpróbálok segíteni a szüleimnek.
Két nap után úgy érzem magam, mint a zsebkendő, amit benne hagytam a nadrágomban majd kimostam.
Hogy ezek ketten mennyire mérgezőek! Gyűlölet, önimádat, undor és ezek kombinációja mindennapjaik szerves része, de mosolyogni egyikőjüket sem láttam. Másokat okolnak a hibáikért, de változtatni nem akarnak. Nem tudom hol van az a pont amikor lehet, érdemes kezet nyújtani, és hol van az a pont, amikor jobb ha a zsebedben hagyod a kezed.
Pár nap alatt ennyire leszívták az életkedvemet, nem is tudom hogy bírtak ki egymás mellett 30 évet.
Úgy tűnik csak akkor tudsz segíteni valakinek, ha ő maga már megtette az első lépéseket, és akar változni.
-William Wordsworth
“Don’t look for someone who will solve all your problems. Look for someone who won’t let you face them alone.”
— Wisdom Quotes
Tarjányi Péter
Az USA budapesti nagykövetének kémbankos bejelentése után Deutsch Tamás szokás szerint egy mondatban formált véleményt…
(Én: nos, a szellemi kapacitása ennyit tesz lehetővé, egy koszos, hazug félmondatot.)
“Mi már hazaküldtük a tatárokat, a törököket, az osztrákokat, a németeket és végül a ruszkikat is.....
Óvatosan Mr. Pressman! Ennyi."
Nos, a történelmi valóság “kicsit” más.
1.) A tatárokat nem küldtük sehova, mert miután piszkosul elvertek minket és megölték, elhurcolták hazánk lakosságának negyedét elmentek maguk, mivel hatalmi harcok robbantak ki a hátországukban.
2.) A törököket sem MI magyarok “küldtük haza” egyedül hanem a Habsburg-ház által szervezett nemzetközi koalíció amiben voltak magyarok IS, de külföldi segítség nélkül önmagunkban ez nem jött volna össze.
3.) Az osztrákokkal többször harcoltunk majd kiegyeztünk és az I. Világháború okozta igazán a Habsburg-ház leáldozását. Így itt sem küldtünk haza senkit!
4.) A németeket a szovjet hadsereg verte ki Magyarországról és a náci Németországot szintén nemzetközi koalíció volt képes legyőzni.
5.) És tegyük helyre: a szovjetek sem Orbán Viktor 1989-es beszéde miatt mentek haza, hanem azért mert a rendszerváltás ELŐTTI magyar kormány erről megegyezett Moszkvával. Miközben Orbán Viktor erről szónokolt a szovjet csapatok már megkezdték a kivonulást…
A történelemhamisítással szemben a valóság ez, és a felsorolás így pontos! Ennyi..........."